Küldetésem: a coaching

Hiszek abban, hogy akkor tudunk igazán fejlődni, ha a komfortzónánktól eltávolodunk, és olyan területre tévedünk, ahol azelőtt még sosem jártunk. 

Az alábbiakban elmesélem nektek, hogy is került a coaching az életembe, és hogyan is kerültem oda, ahol éppen tartok - avagy egy vidéki lány útja a kerrieren, anyaságon és válságokon át a coachingig.

Egészen régóta élt bennem egy kép arról, hogy én vezető leszek a munkahelyemen. Ennek tudatában indultam el Hévízről, és választottam középiskolát, majd a közgazdaságtant egyetemi éveimre, később ennek fényében választottam ki munkahelyeimet. Tudatos építkezés volt ez, melynek következtében 2012 szeptemberében értem el odáig, hogy megkaptam életem első lehetőségét, hogy vezető legyek. Alig egy hónappal később egy másik, nagy „projekt” is beért, kisfiam tudtunkra adta, hogy hamarosan megérkezik. Őt nem sokkal később követte lányom is, mellettük viszont az üzleti élet sem állt meg, így meglehetősen összetett életet kellett „menedzselnem”. 

Az, hogy nem voltam igazán boldog a helyzetemben – két kicsi gyerek, mellette párkapcsolat és karrier – sokak számára valóban érthetetlen lehet. Kezdetben én sem teljesen értettem, hogy mi is zajlik velem, csak azt éreztem, hogy valami nem jó. Nem kerek. Változtatnom kell. De hogy min, mit és hogyan? Még fogalmam sem volt. 

Rájöttem, hogy az életemben minden a helyén volt – a gyerekek cukik voltak és növögettek, a karrierem és párkapcsolatom jól működött –, csak éppen én nem voltam sehol a saját életemben. Először is megláttam, hogy semmi időm sincs magamra. Nem tudok azzal foglalkozni, amik engem feltöltenek, amik nekem személy szerint jók. Ettől persze feszültebb és fásultabb lettem. 

Azt mondják, az életben a válságok adnak igazi lehetőséget arra, hogy végre szembenézzünk azzal, mi is történik bennünk valójában. Nálam is egy mély válság kellett ahhoz, hogy igazán a dolgok mögé nézzek – a párkapcsolatom tönkrement, egyedülálló anyukaként folytattam tovább az életem alakítását.

Ebben az új helyzetben megtalálni a rendet és az egyensúlyt – csöppet sem volt egyszerű feladat. Számos önsegítő könyvet, írást, technikát igyekeztem elsajátítani, rengeteg tanfolyamon vettem részt, és nagyon lassan elindultam afelé, hogy megtaláljam magam és a boldogságom az életemben.

Rájöttem, hogy az csak a jéghegy csúcsa volt, hogy nem volt magamra időm, és nem tudtam azt csinálni, ami feltölt. Igazából azzal kellett szembesülnöm, hogy egyáltalán fogalmam sem volt arról, nekem mi a fontos. Én mit és hogyan szeretnék. Mi az, amit nem szeretnék kihagyni az életemből.Mi az, ami feltölt. 

Elindultam tehát saját magam megismerésének rögös útján. Ez az irány sokszor nem könnyű. Számos dolog van bennünk, amit magunkkal szemben is titkolunk, elnyomunk, szebbé teszünk. Rendkívül sok helyen lebíráljuk magunkat. Gondolatainkkal, érzéseinkkel számos esetben aláássuk saját önbizalmunkat. Ezekkel szembesülni nem egyszerű feladat – sok minden tud benne fájni. Azonban az az érzés, hogy bontjuk le magunkról a hagyma rétegeit, és egyre közelebb kerülünk ahhoz, akik mi magunk vagyunk, varázslatos változásokat indít be az életünkben. Ez az érzés pedig visz előre az úton - többet és többet és többet akarsz magadról tudni. Majd később, amikor már egészen jól hallod a belső hangjaidat, akkor pedig érzed, hogy vannak olyan dolgok az életedben, amiket át kell alakítani, pusztán amiatt, mert a lelkedben, a szívedben TE bizony máshogy szeretnél élni!

Élethelyzetünk átalakítása és megváltoztatása kihívásokkal teli. Különösen akkor, ha az ember már nem egyedül van, hanem családja és gyerekei vannak. Sokszor azt érezhetjük, hogy kényszerpályán vagyunk. Azonban, ha igazán akarjuk, van út. Van lehetőség.

Visszatekintve azt látom, hogy ha érdemben megbeszéltem volna a helyzetemet egy külső szakértővel, akkor lettek volna olyan zsákutcák, amik kikerülhetőkké váltak volna, vagy az energiáimat jobban tudtam volna összpontosítani a valódi céljaimra, lerövidítve ezzel az időt, amíg rátaláltam azokra az utakra, amik számomra működőképesek.

Magamról mind inkább többet megtudva rájöttem, hogy miért akartam korábban annyira vezető lenni. Azt akartam megtapasztalni, hogy más embereknek támogatást nyújtva hogyan tudnak igazán fejlődni, és túlnőni önmagukkal kapcsolatos elképzeléseiken. A folyamat során nyilvánvalóan számos akadály, nem várt probléma, zavaró tényező is szerepelt a célok mellett a képben, és nekem fantasztikusan nagy örömöt jelentett, ha segíthettem egy-egy kitűzött cél teljesítésében a kollégáimnak akár önbecsülésük növelésével, akár egy-egy új nézőpont megvizsgálásával, vagy bármilyen új, kreatív ötlet segítségével.

E két területen felgyűlt élettapasztalat ötvözéséből megszületett a felismerés, hogy mivel is szeretnék valójában foglalkozni: mások segítésével, ha egy-egy bonyolult élethelyzettel vagy feladattal találják szemben magukat. Miért? Azon túl, hogy öröm másoknak segítséget adni, számomra rendkívül felemelő, ha láthatom az emberek fejlődését, azt, hogyha szembe találják magukat egy olyan helyzettel, ami a komfortzónájukon kívül esik, és választják azt, hogy megoldják, nem pedig élnek a probléma nyomása alatt. 

A coaching egyértelműen egy olyan eszköz, amivel rendkívül jól lehet úgy segíteni az embereknek, hogy ők maguk oldhassák meg feladataikat, a saját magukban már meglévő, vagy kialakuló ötleteik segítségével. 

Nincs olyan hosszú út a földön, amit meg ne tenne az ember, ha igazán akarja

 – Henry Rider Haggard fantasztikusan foglalja össze az emberi akarat hatalmát. De miért ne nézzük meg egy coaching keretében, hogy az a bizonyos hosszú út nem rövidíthető-e valahol?